ERDEI SÉTÁNY ÉS ÖKOLÓGIA SÉTAÚT KALAKÍTÁSA SÓSTÓFÜRDŐN
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata nettó 298,11 millió Ft, százszázalékos, vissza nem térítendő támogatást nyert az „Erdei sétány és ökológiai sétaút kialakítása Sóstófürdőn” című, TOP-6.1.4-16-NY1-2017-00004 azonosító számú pályázat megvalósítására.
2018. március közepén kezdődött el és 2018 őszén valósult meg a projekt, amely Nyíregyháza legszebb természeti értékén, a Sóstói-erdőn keresztül, a Nyíregyházi Állatparkig vezető sétaút kialakítására irányult.
Az Ózoon Hoteltől az erdei tornapályát érintve, a Nyíregyházi Állatparkig vezető 3 kilométeres szakaszon, tanösvényt hoztak létre amelyen a látogatók séta közben edukációs tartalmakkal is találkozhatnak. A tájékoztató és demonstrációs eszközök segítik a megismerkedést a Sóstói-erdő növény és állatvilágával. A Nyírséget, az erdőgazdálkodást és a Sóstói-erdőt, valamint annak környékét is bemutatják a kihelyezett tájékoztató és információs táblák. Az erdei sétány útvonalán elhelyezett padok, szalonnasütők, erdei asztalok és esőbeállók segítik a találkozást a természettel, és mentális felüdülést nyújtanak az erdőjáróknak. A projekt keretében a Korányi Frigyes úti vasúti átjárón áthaladva lehet eljutni a Blaha Lujza sétány gyalog és kerékpárútjához, amelyen -kiemelt napokon-megközelíthető a Nyíregyházi Állatpark hátsó bejárata és második pénztára. ( Normál nyitvatartás mellett csak a Főbejáraton közelíthető meg az Állatpark)
Az állatparkba jegyet váltva további 4 kilométeres sétaúton ökológiai utazáson vehetnek részt a kikapcsolódni, feltöltődni vágyók, megismerve az egész Föld állat és növényvilágát.
A projekt megvalósulásával elérte közvetlen célját, egy erdei sétány és ökológiai sétaút kialakítását Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn, mely szervesen illeszkedik az állatparkba történő belépéshez és a széleskörű természeti, turisztikai élmények nyújtásához.
A kivitelezés kezdete: 2018 március
A kivitelezés tervezett befejezése: 2018 november
A támogatás összege: cca. 298,11 millió Ft
A támogatás mértéke: 100 %