Törpevíziló született Állatparkunkban

A 7 hetes utódot a mai napon mutattuk be a nagyközönségnek.

Törpevíziló ( Choeropsis liberiensis) született Állatparkunkban. A kis állat, most hogy felerősödött, a mai naptól birtokba vette a Tarzan ösvénye kifutórendszer víziló bemutatóját, ahol már a nagyközönség is láthatja a várva-várt szaporulatot.

A törpevíziló a kipusztulás szélén lévő, igen ritka vastagbőrű, az ötször nagyobb 1.5 tonnás nílusi rokonával ellentétben, már csak nagyon kis területen őshonos. Mindösszesen kétezer egyed él belőle Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben. Állományát leginkább az erdőpusztítások, az élőhelyek csökkenése és a vadászat veszélyezteti, ezért nagyon fontos, hogy zárt tartási körülmények között, koordinált tenyészprogram keretében szaporodjanak.

A Nyíregyházi Állatparkban élő tenyészpár, 2009 óta él a Nyíregyházi Állatparkban, Broutille (23) a nőstény Franciaországból, míg párja Hamlet(15), Dániából került az Európai Fajmegőrzési Program keretében a SóstóZoo-ba.

A törpevízilópár igen sikeres, hiszen már negyedik alkalommal születik utódjuk, a 2011-ben, a 2015-ben és 2017-ben született borjak már egy másik állatkertben élnek.

Broutille, az anyaállat jelen esetben is nagyon gondos, naponta 4x-5x szoptatja a 190 nap után világra jött kicsinyét, aki már elkezdte a szilárd táplálékot fogyasztani, ami szénából, zöldség- és gyümölcsfélékből áll.

Parkunk legújabb kisállata Gerzson napján született, így gondozói ezt a nevet adták neki. Születésekor 6kg-os volt, majd 2 hetesen 13kg, és azóta is roham tempóban növekszik, naponta kb. negyed kilogrammal nő a testtömege a jelenleg 7 hetes állatnak, aki ivarérett korában akár 250- 300 kg-os is lehet.

  Míg rokonát, a nílusi vízilovat már az ókorban is ismerték, a törpevíziló az egyik legkésőbb, a 19. század végén felfedezett nagytestű emlősfaj. Ennek az az oka, hogy rejtett életmódot folytató, félénk állat s a fehér ember által nem járt nyugat-afrikai esőerdők mélyén él. Nemcsak testalkata, de szociális viselkedése és életmódja is eltér nagytestű rokonától. A törpevíziló magányos életmódot folytat és előszeretettel tartózkodik a szárazföldön, veszély esetén sem a vízbe menekül,hanem a sűrű bozótosba.

Az állat születése különlegességnek számít, mivel az elmúlt 12 hónapban mindösszesen 14 egyed jött világra a világ állatkertjeiben, ráadásul hím ivarú utód sokkal ritkábban születik, mint nőstény.

fotó: MTI Balázs Attila